Zenegeneráció

Édesanyámat [Anya], édesapámat [Apa] és legkedvesebb angol tanáromat [Zsuzsa néni] kérdeztem a témában.

Milyen szerepe volt a zenének a középiskolás éveidben? 

Zsuzsa néni: Számomra egy menekülési lehetőség volt a világból. A nyelvtanulás nem volt jellemző az iskolámban és a környezetemben, így még különlegesebb élmény volt, ha megértettem, amiről egy-egy dal szólt. Nekem mindig a dal üzenete volt a legfontosabb, az alapján szerettem bele az előadókba. Sokszor éreztem úgy, hogy csak a zene tudja megfogalmazni a bennem forró érzéseket, és semmi más

Anya: Barátkoztunk vele, felfedeztük. Akkor jött Magyarországra a rengeteg újdonság, akkor söpörte el a világot a trash, vagy a heavy. Az emberek kísérleteztek, hát mi is. 

Apa: Rengeteg jártam diszkóba. Alapvető jellemzője volt a generációmnak, hogy egy szót se tudtunk angolul. Így születtek azok a magyar áthallások, amiket nem tudsz kiverni a fejedből. A társaság alapja volt sokszor a zene. 

Volt kedvenc előadód? 

Zsuzsa néni: Klasszikusok, mint például a Cure… De nem voltam emós! Csak gyönyörű mondanivalók vannak azokban a dalokban, szerintem egy művészeti értéket képviseltek. Egyik évben egy Cure dalszöveget elemeztünk az angol csoportommal, ebből is látszik milyen kifinomult, választékos szövegeik vannak. Ezt már tizenévesen is tudtam, haha. 

Anya: Jethro Tull! Palya Bea! Iron Maiden! Nem tudnak kiismerni, tudom… 

Apa: Inkább dalokat szerettem, nem előadókat. Főként, mert mindent hallásból ismertem, és fogalmam sem volt, mi az. Nem kellett sokat gondolkodni. Dinamit, Hooligans, Erotic, P. Mobil… Külföldiektől Boney M, ABBA…   

Társaságban hallgattad, vagy inkább magadban?

Zsuzsa néni: Magamban, titokban mindig. Emlékszem, hazamentem iskola után, Walkman, (igen, nekem még olyanom is volt!), csend és békesség. Romantikus volt.  

Apa: Annyi kazettám volt (van), hogy úgy kellett kotorászni a kesztyűtartóban egy-egy gyöngyszemért. Ha autózás, akkor zene. Mindegy, hogy egyedül, vagy együtt. De a barátaimmal, tudod, hogy szeretjük a zenéket.

Jártál koncertekre?

Zsuzsa néni: Sajnos nem volt rá lehetőségem, nem is nagyon voltak az országban olyan koncertek, amikre el akartam menni, meg hát, sok pénzbe is kerültek. Anyud mesélte, hogy volt az első Sziget Fesztiválon, 1993-ban.

Anya: Bátyámmal elmentünk a történelem első budapesti Sziget Fesztiváljára. Soha többet. De ki kellett próbálni. Annak a fesztiválnak semmi köze nincs már a mostaniakhoz. Voltam egy-két legendás koncerten, de nagyon ritka, hogy egy bandát annyira szeressek, hogy csak értük adjak pénzt. Általában a hangulatért és társaságért megyek egy-egy koncertsorozatnak mondható találkozóra, motorostalálkozóra, például a Duna Rock-ra. De ha jellemezni kéne magamat, inkább hirtelenfelindulásból haragítom magamra a szomszédokat évente kétszer maximum, minthogy állandóan zenével vegyem körül magam.

Apa: Mivel Anyuddal együtt járok ezekre a fesztiválokra, nincs sok hozzáfűzni valóm. Sajnos a legtöbb banda, akiket látni szerettem volna, már nem koncerteznek.

Az évek során változott-e a zenei ízlésed?

Zsuzsa néni: Sok mindennel találkoztam azóta, rengeteg változott a világ, hát változtam én is. Mostanában nem jut nagyon időm tudatosan a zenehallgatásra, így "rákényszerülök" az autóban-rádiózásra. A stílus nem változott, legyen laza, de mély, "mainstreambe fulladt suttogó költemény."

Apa: [A háttérben Boney M. szól]

Reflexió:

Egyértelműen örököltem a zenei stílusomat, a maga vegyes, 80-as évek orientáltságával. Anyáékkal ellentétben azonban az én ízlésem rengeteget változott. Tizenkét éves koromban köteleződtem el, azóta is hű heavy és trash metál fan vagyok. De ha a nyolcvanas évek bármilyen műfajáról van szó, lehet rám számítani.

A kazetták helyett én lassan ötödik éve bakelitlemez gyűjtésre adtam a fejem, illetve az egyre eredményesebb jövedelmű munkásságaim eredményéből minden számomra elérhető koncerten felbukkanok